Félmilliárddal tartoznak a bérlők
Az önkormányzatnak ötszázmillió forint kintlévősége van az önkormányzati bérlakások bérlőinek hátralékai miatt. Március elsején vége a moratóriumnak, megkezdődhetnek a kilakoltatások. Az önkormányzati lakásokkal foglalkozó végrehajtóknak már van is egy listájuk, ezen mintegy harmincan szerepelnek. De még ők is megmenekülhetnek a végső esetben alkalmazott kilakoltatástól, ha elkezdenek törleszteni, vagy megoldást keresni a családsegítőkkel közösen.
Bár a bankokkal, és egyéb pénzintézetekkel szembeni tartozás mértékét nem éri el az önkormányzati bérlakások díjhátraléka, mégis hatalmas összegekkel tartoznak a bérlők a helyhatóságoknak. A kerületnek háromezer-háromszáz önkormányzati bérlakása van, és az ezekből adódó kintlévősége mintegy ötszáz millió forint. Vas Hunortól, az Óbudai Vagyonkezelő (OV) Zrt. illetékes osztályának vezetőjétől megtudtuk, ez az összeg nemcsak a bérleti díjakból adódik, de közüzemi tartozásokat is tartalmaz.
A tél vége pedig egyben a kilakoltatási moratórium végét is jelenti, március elsejétől ezért többen akár utcára is kerülhetnek.
- A végrehajtóknak már van egy listája a tervezett intézkedésekről, közel harmincan szerepelnek rajta, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkit ki is lakoltatunk. Ha valaki ugyanis akár az utolsó pillanatban is fizetési hajlandóságot mutat, még ha a teljes összeget nem is tudja kifizetni, leállítjuk a kilakoltatást. Ilyenre több példa is volt már – mondta lapunknak az osztályvezető.
Megtudtuk, van olyan, aki mintegy kilencszázezer forintot halmozott fel közüzemi tartozással együtt, de olyan is akad, aki két és félmillió forinttal tartozik. Vas Hunor hangsúlyozta: nem a kilakoltatás a cél ám ha mégis idáig fajul a dolog, a Családsegítő Központot is bevonják, akik a kilakoltatáson is részt vesznek, és azonnal ismertetik a további lehetőségeket.
Hosszú hónapoknak, akár éveknek kell azonban eltelniük, mire egy önkormányzati lakásbérlő ilyen sorsra juthat.
- Először fizetési felszólítást küldünk az érintetteknek, majd a családsegítő szolgálat munkatársai személyesen keresik fel az ügyfeleket. Fizetési felszólítást többször küldünk, és minden felszólítás hátoldalán feltüntetjük a segítségnyújtási lehetőségeket. Így megtalálható a felszólításokon minden adósságkezelési támogatási lehetőség, valamint az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ működésére vonatkozó információk, mivel rajtuk keresztül segítséget nyújtó alapítványhoz is lehet fordulni. A kerületben nagyon jól működő szociális háló van, annak lehetőségeit minden érintett igénybe veheti. Ha valaki ezek egyikével sem él, nem nyit ajtót és nem reagál a leveleinkre, akkor kerülhet ügye a bíróság elé, a kilakoltatás pedig csak ezután jön – részletezte a folyamatot és a lehetőségeket Vas Hunor.
Jelenleg mintegy harmincan várnak bérlakásra a kerületben, ők már pozitív elbírálást kaptak az Egészségügy, Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottságtól, már csak üres ingatlanra várnak. A bérlakást igénylők száma ennél lényegesen több, a bérlakások számának bővítése azonban egyelőre nem várható.
Bár a tartozást felhalmozó bérlők nem szívesen nyilatkoztak, egyikük elmondta, a lakásfenntartás egyre nehezebb még az önkormányzatik esetében is. Eddigi tartozásuk nem tetemes ugyan, ám minden hónapban odafigyelnek, hogy kifizessék a költségeket, de ez egyre nehezebben megy a családnak.
Cikk megosztása:
- Pálingernek összejött: minden kapus álma ez a búcsú


