Visszakérik a parkot a lakók
Az angyalföldi vasútállomás mellett lévő platánfás parkban régen rengeteg család pihent, annak idején még Nagybányai Horthy Miklós kormányzó felesége avatta fel a területet. A padokat évekkel ezelőtt leszerelték onnan, lévén, hogy a területet később beépítik, ám a környékbeliek szerint erre a célra a két közeli üres telket is felhasználhatnák. Az önkormányzat azt mondja, ebben az évben biztosan nem építik be a területet, azonban a padok sem kerülnek vissza.
bővebben »
Hatvan éves a Katona gimi
Fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli a Katona József Műszaki Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium. A kerek évfordulót az iskola kiállításokkal és nosztalgia délutánnal ünnepelte, amelyen az intézmény egyik korábbi igazgatója, Nagy Endre is részt vett.
bővebben »
Nem éri meg felújítani a bezárt teniszpályát
Hatvan éve nyitották meg a margitszigeti Dózsa teniszstadiont, de már tizenkettedik éve nem üzemel. Hat éve a főváros a tulajdonosa, rendbehozatala csak jelentős befektetéssel lenne megoldható. Legutóbb a Magyar Tenisz Szövetséggel folytatott tárgyalásokat a főváros, azonban ezek a tervek sem valósultak meg.
bővebben »
Eltűnt, keresik: jutalom Sir Garfield megtalálójának!
Április közepén eltűnt macskáját, Sir Garfieldet keresi Teo Ljubic. A horvát származású krémszínű bundás macska a XIII. kerületi Katona József utca egyik házának 5. emeleti erkélyéről tűnt el. A megtaláló jutalomra számíthat.
bővebben »
Tovább szépül az Országbíró sétány
Idén folytatódik, és várhatóan őszre el is készül az Országbíró sétány fejlesztése. Az első ütem, a nyugati rész már készen van, most a keleti részt újítják fel, a teljes beruházás pedig nem csupán megújítja a teret, hanem a panelek értékét is növeli. Készült fal a graffitisek számára, de növényeket is örökbe fogadhatnak a kerületiek, amelyeket korszerű víztakarékos rendszer öntöz majd.
bővebben »
Játszótér kontra hajléktalanok
Hajléktalanok váltják fel a gyerekeket éjszakára a Wein János parkban kialakított játszótéren. Az egyik anyuka szerint a gyerekek az eldobált csikkeket a szájukba veszik, és a parkban gyakran van bűz, mivel a fedél nélküliek a bokrokban végzik el dolgukat. Az önkormányzat azonnali megoldásként a napokban kitakarította a játszóteret és a közmunkaprogram keretén belül három parkőrt is rendszeresítenek, akik szintén vigyáznak majd a rendre.
bővebben »
Szelíd motoros lány
Kovács Niki törékeny, szőke nő létére nemzetközi szinten is az egyik legsikeresebb motorversenyzőnek számít, aki tavalyi sikereiért a Magyar Motorsport Szövetség 2011-es bajnoki díjkiosztóján három díjat is átvehetett. A kerületben élő lány a sport mellett ír és fotóz, főleg a versenyek „emberi oldalát” szereti megörökíteni.
bővebben »
Hangszer nélkül fúj a szájtrombitás
Kökény Zoltán szájtrombitás trombitahangon, mégis hangszer nélkül fújja dalait. Képességével számos tehetségkutatót nyert már meg a különleges adottságú zenész, aki olyannyira szeret a XIII. kerületben élni, hogy olykor bemegy egy-egy régi lépcsőházba, ahol nem csak az építészetben gyönyörködik, hanem néha gyakorol is.
bővebben »
Tovább szépül a Pozsonyi út
Tavaly elkészült a Pozsonyi út Jászai Mari tér és Radnóti Miklós utca közötti részének felújítása. A területen idén kerülnek helyükre az utcabútorok, az ivókutak és a kerékpártárolók. Az önkormányzat harmonikus, rendezett utcaképet szeretne, a hónap végéig erre várt javaslatot a vendéglátósoktól. Ők a korlátokat tartanák elengedhetetlennek, mert ezek nélkül beparkolnak a teraszokhoz is.
bővebben »
Születésnapot ünnepel a Lehel csarnok
Tízéves lett a Lehel csarnok. A születésnap alkalmából rendezett programsorozat a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartott konferenciával kezdődött meg, a programok egészen május 25-ig tartanak. Dr. Vörös Péter volt ügyvezető igazgató szerint a Lehel legnagyobb erénye, hogy máig versenyképes maradhatott a plázákkal szemben. Az 1979 ősze óta a Lehelen áruló Kovács János jól emlékszik a régi időkre is, és szinte minden vevőjét személyesen is ismeri.
bővebben »
- Pálingernek összejött: minden kapus álma ez a búcsú


