GYORSHÍREK
BUDAPEST XV. KERÜLET
[1] 2 3 4 ... 88   Következő >

Önkéntes kertészek szépítik a kerületet

Önkéntes kertészek szépítik a kerületet Néhány lelkes lokálpatrióta keze munkája nyomán szépült meg néhány kisebb tér a kerületben. Ők a kerületi önkéntes kertészek, akik már több helyszínt is kiszemeltek, amit rendbe szeretnének tenni. A tapasztalataik is kedvezőek: úgy tűnik, a kerületiek tiszteletben tartják munkájukat, az eddig megszépített ágyások ugyanis még épek.
bővebben »

Szabad út a bringásoknak

Szabad út a bringásoknak Megszavazta a képviselőtestület a kerületi kerékpárút-hálózat fejlesztését, amelyre idén tízmillió forintot különítettek el. Így hamarosan kezdik a munkálatokat a kerület északi területén.
bővebben »

Vendéglőknek üzenjük: jöjjenek ki Palotára!

Vendéglőknek üzenjük: jöjjenek ki Palotára! Elsősorban kerthelyiségek létesítésére, de akár mutatós étlapra, előtetőre és cégérre is lehet hamarosan terveket benyújtani az önkormányzathoz, amely vélhetően még a tavasszal kiírja a „Jöjjön ki Palotára! – Tizenöt kerthelyiség” című pályázatot. A lehetőséggel a vendéglátóhelyek számát szeretnék növelni és kerületi életet felpezsdíteni.
bővebben »

Legális kalózparkolás

Legális kalózparkolás Hamarosan megoldódhat a Kőrakás parki őrzött parkoló sorsa, 25-én ugyanis a képviselő testület elé kerül az üzemeltetési feltételek tervezete. Egyelőre díjmentesen használhatják területet a helyiek, legalábbis addig, amíg az automata nyitó-záró szerkezetet fel nem szerelik a kapura.
bővebben »

Lassan megszűnnek a kék kutak

Lassan megszűnnek a kék kutak Tíz éve még több mint kétezer köztéri kék kút üzemelt a fővárosban, mára a számuk 634-re csökkent. A vízművek idén tovább szűkíti a közkifolyók körét, több mint 350 megszüntetését tervezi. A felszámolásban a kerületi önkormányzatok helyzetfelmérései segítenek. A kerület ebből kimarad, itt így is már csak 33 kút üzemel.
bővebben »

Népszerű célpont Újpalota

Népszerű célpont Újpalota Egy ingatlanpiaci felmérés szerint Újpalota közkedvelt költözési célpont a fővárosi viszonylatban olcsóbbnak számító panellakásai miatt. A lakáscseréket itt is a végtörlesztés pörgette fel leginkább, és az is megfigyelhető, hogy az ötven négyzetméter körüli lakások a legnépszerűbbek.
bővebben »

A László Gyula iskola lett a győztes

A László Gyula iskola lett a győztes Idén is megméretett a kerület néhány általános iskolája, és ebben az évben is a László Gyula vitte haza a pálmát. A résztvevő intézmények társasjátékokkal, számítógépes felszerelésekkel, könyvekkel lettek gazdagabbak. A 12 fordulós verseny döntőjét a múlt hét közepén tartották az Újpalotai Közösségi Házban.
bővebben »

Veszélyesek lehetnek a játszóterek

Veszélyesek lehetnek a játszóterek Kutyafuttatók, új játszóterek, a régiek köré pedig kerítések épülnek a tervek szerint az idén a kerületben. A költségvetési tervezetet a héten fogadják el, ezután kezdik a közterületek fejlesztését. A lakosság szerint a hajléktalanok és a kutyasétáltatók is előszeretettel használják az elkerítetlen játszótereket, ezáltal lehetetlenné teszik a felhőtlen és biztonságos kikapcsolódást a gyermekes családoknak.
bővebben »

Akár száz kilakoltatás is lehet idén

Akár száz kilakoltatás is lehet idén Március elején lejár a kilakoltatási moratórium az országban, és ebben a kerület is érintett. Idén mintegy száz kilakoltatási ügy tárgyalása várható az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban, de maga az intézkedés átnyúlhat a következő évre – tudtuk meg a városgazdálkodási irodától.
bővebben »

Szupermentővel a betegekért

Szupermentővel a betegekért Új esetkocsit kaptak a kerület mentősei, és hamarosan új helyre is költöznek. A mintegy hatvan éves állomás évről évre rengeteg feladatot lát el. Tavaly tizenegyezerszer vonultak, ebből nyolcezer állampolgári riasztásnál nyújtottak segítséget. Mindennapjaikról Glasz Richárd mentőtiszt, az állomás vezetője számolt be lapunknak.
bővebben »

Ugrás az oldal tetejére

KERESÉS


A SZERKESZTŐ AJÁNLATA
FRISS TÉMÁK
Eladó ingatlan
Albérlet Budapest
Albérlet-Kiadó lakás
Albérlet Debrecen
Albérlet Szeged
Albérlet Pécs