Új kézben a sportpálya
A terület tulajdonosa, a Soroksári Önkormányzat veszi kezébe június 30-tól a Haraszti úti Sportpálya működtetését. A változtatásra több okból volt szükség, de mindez nem érinti a soroksári sportéletet.
A Haraszti úti sportpályát a Soroksári Torna Egyesület (SORTE) működtette, melyhez többek között a kerületi önkormányzat biztosított anyagi hátteret, költségvetési támogatást különítve el a célra.
Több képviselő-testületi ülésen nehezményezte a Fidesz - frakció, hogy a SORTE az évek alatt 550 millió forintnyi támogatást kapott az önkormányzattól, azonban mivel az egyesület önálló jogi személyiség, ezért a könyvelésbe csakis akkor tekinthetnek bele, ha azt önként felajánlják. Felvetéseikben szerepelt, hogy ha 2003-ban alakult meg és 2004. februárjában jegyezték be az egyesületet, akkor az 1999-ben és 2002-ben kötött szerződések – melyek jogalapját képezik a kifizetéseknek – semmisnek tekinthetőek. A Fidesz frakció megkeresésünkre nem kívánt hozzászólni a témához az ülést követően.
Nem így látja a helyzetet dr. Kolosi Ferenc, a SORTE elnöke:
- A Soroksári Torna Egyesület 1999-ben alakult, adószámmal, Tb-számmal, minden működéshez szükséges okirattal rendelkeztünk. 2003-ban átalakult az egyesület, ám az említett számainkat vittük tovább. Emiatt a felületes szemlélőnek esetleg megfordulhat a fejében, hogy itt valami nem stimmel, de határozottan kijelentem, hogy ennek semmi alapja - reagált a SORTE elnöke. Mint mondta, tájékoztatási kötelezettségeiknek is eleget tettek, bár eddig még senki nem vitte el az összeállított anyagot:
- Ennek van jogi formalitása, átadási-átvételi jegyzőkönyvek minden papírról és átvett számláról, titoktartási nyilatkozat aláírása, és ez talán túl sok papírmunkát jelentett volna, de kikérem magamnak, hogy bárki is azt higgye, mi nem adtunk át valamit.
A városvezetés nem csak az üzemeltetést veszi át, hanem a sportfeladatokat, és a versenyjogokat is. A soroksári sportélet folyamatossága egyetlen percig sem volt bizonytalan, ez minden érintett számára kiemelt fontossággal bír.
Dr. Kolosi Ferenc kiemelte: a pálya fejlődése nagyon látványos, számos beruházást, fejlesztést hajtottak végre, adóssággal nem rendelkeznek, bankszámlájukon több millió forint van mind a mai napig. Jelenleg folynak az előkészületek az átadásra, a pénzügyi vizsgálatok befejeztével az önkormányzat vételi ajánlatot tesz a kivásárlásra.
- Pontosítanék, és felhívnám mindenkinek a figyelmét arra a tényre, hogy a SORTE ingyenesen kerül az önkormányzathoz - oszlatja el az esetlegesen felmerülő aggályokat az elnök. - A Soroksári Sport Klub Kft. esetében is, melyhez a labdarúgás, és a versenyzési jogok tartoznak, jelképes összegről van szó, mindössze pár ezer forintra tessék gondolni!
Kulcsár T.
- Tökéletes választás! Mit kell tudni az új Pókemberről?


