Két új igazolást is bejelentett a Milan
Két igazolást is bejelentett a Milan a következő szezonra. A legutóbb a Fiorentinában szerepelt Riccardo Montolivo mellett Franciaországból is erősítettek a lombardok Bakaye Traoré személyében, aki a klubtörténet első mali játékosa lesz.
Magyarország rendezi a hoki-vb-t
Ötödik alkalommal rendezhetjük meg a divízió I-es vb-t
Tenisz: Kvitová játszmát veszített, de továbblépett
A cseh Petra Kvitová bő másfél órás mérkőzésen legyőzte a román Sorana Cirsteát a római női tenisztornán, és ezzel bejutott a harmadik fordulóba. A negyedik kiemelt játékos a második játszmát ugyan elveszítette, de a folytatásban irányította a mérkőzést, így a következő fordulóban ő mérkőzhet meg a német Angelique Kerberrel.
Vége a Loki-tehetség pokoljárásának
A DVSC-TEVA 21 éves középpályása, Ferenczi János az elmúlt egy évben kétszer is súlyos sérülést szenvedett. A második után is talpra állt, már két NB II-es mérkőzésen van túl.
Idén nyáron is kapust igazol a Bayern
A szombati Bajnokok Ligája-döntőben érdekelt Bayern München hároméves szerződést kötött Hoffenheimtől érkező Tom Starke kapussal.
Verebes aranycsapatát köszöntik az ETO-Pécs előtt
Gazdag program várja a szurkolókat pénteken a Győri ETO FC stadionjában: a hazaiak Pécs elleni NB I-es találkozója mellett köszöntik a labdarúgóklub Rába ETO néven szerepelt, nyolcvanas évekbeli sikercsapatát.
Bundesliga: a Hertha panaszt tett a balhés osztályozó miatt
Panaszt nyújtott be a Német Labdarúgó-szövetséghez (DFB) a Hertha BSC: a berlini együttes a Fortuna Düsseldorf elleni osztályozón (2–2) történtek miatt fordult a szervezethez, és reméli, újrajátszásra kerülhet sor.
Nincs harag a Milannál
Ibrahimovic és Allegri balhéjáról cikkeztek
Töltse ki Eb-kérdőívünket, és nyerjen!
Újpesten már a bajnoki címről beszélnek
Dusan Vasiljevic, az Újpest játékosa tisztában volt azzal, hogy a Fradi elleni derbin nem veszítenek, már csak a szurkolóik miatt sem.
Sorban állnak a tavasz NB I-es sztárjánál, de ő ezzel nem foglalkozik
Lencse László, a Kecskemét csatára csak az utolsó két meccsre és a minél jobb helyezésre koncentrál, az Európa Liga lehetőségét pedig olyan szintnek tartja amiért mindenkinek a maximumom kell pörögnie.
Videó: a Vidi korábbi csatárának gólja kupasikert ért
Az Omonia Nicosia labdarúgócsapata nyerte a Ciprusi Kupát a 2011–2012-es szezonban, miután a döntőben 1–0-ra legyőzték az AEL Limassolt. A mindent eldöntő találatot a Videoton korábbi csatára, André Alves szerezte a 16. percben – egy lapos beadás után közelről lőtte a labdát a kapuba –, így az Omonia megvédte címét és történelme során 14. alkalommal hódította el a trófeát.
Kézilabda: este a Városházánál ünneplik a győri bajnokokat
Ma este nyolc órától Győrben, a belvárosban, a Városháza előtt köszöntik a város vezetői, a szponzorok és a szurkolók a női kézilabdacsapatot, amely tegnap szerezte meg története kilencedik bajnoki címét a Ferencváros legyőzésével.
Babos Tímea: Aki csinos, annak jobban szurkolnak
Jövő héten végre hazai salakon, a Római Teniszakadémia WTA bajnokságán is pályára lép a világban pillanatnyilag legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar teniszező, Babos Tímea. A mindössze 19 esztendős tini a legfiatalabb a top 100-as nemzetközi elitben. A Helyi Témának gyűjtőszenvedélyéről, lehetőségeiről, önmagáról vallott.
bővebben »
Muamba hisz Istenben és a visszatérésben
Fabrice Muamba, a Bolton középpályása március 17-én, a Tottenham elleni FA-Kupa meccsen esett össze játék közben. A 23 éves futballista három napos kóma után magához tért, de az első interjúját csak most adta.
bővebben »
Vettel a tavalyi formában ment Bahreinben
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat. A Red Bull német pilótája mögött a Lotus két versenyzője, a 2007-ben a Ferrarival világbajnok finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második és a harmadik helyen.
bővebben »
Ronaldo góljával a Real nyerte az El Clásicót
Már hét pont a Real Madrid előnye a spanyol labdarúgó bajnokságban a Barcelona előtt, miután szombaton este 2-1-re verte idegenben a katalánokat. Ronaldo lefocizta Messit, Khedira 16., Alexis Sánchez 70. percben szerzett egyenlítő találata után a madridi portugál 72. percben lőtt gólja döntött. A meccs fontos momentumai nálunk!
bővebben »
Barca kontra Real, itt az El Clásico!
Négy pont a Real Madrid előnye a Barcelonával szemben. Szombaton következik a katalán fővárosban a nagy rangadó, az El Clásico. Bajnokin az elmúlt években a madridiak képtelenek voltak nyerni a Barca ellen, utóbbi ráadásul zsinórban 34 hazai meccsén veretlen. A főpróba, a BL elődöntő egyik gárdának sem sikerült. Érdekességek a világ pillanatnyilag talán két legjobbjának csatája előtt.
bővebben »
Megdöbbentő: Fradi-Győr ökölharc bajnoki
Erőszak, ezúttal a pályákon kívül… A stadionban nem bírtak egymással a csapatok a hétvégén az FTC-Győr futballmérkőzésen. Egy másik pályán azonban mégis a fővárosi zöld-fehérek nyertek, legalábbis az internetre frissen feltett videó tanúsága szerint alaposan elagyabugyálták a győrieket. 11 a 11 ellen a pályán nem megy, 15 a 15 ellen ököllel már igen? Nem a lelátón gyepálják egymást, viszont előbb-utóbb halál lesz a vége az ustawkának hívott brutális verekedős viadaloknak.
bővebben »
Gomez gólja döntött a Bayern-Realon
Az utolsó percben szerzett góllal a Bayern München 2-1-re verte a Real Madridot a Bajnok Ligája első elődöntőjének első meccsén. A spanyoloknak továbbra sem megy Münchenben, tíz bajorországi derbiből kilenc végződött a Real kudarcával.
bővebben »
Berki és Sidi aranyában bízik leginkább a gép
Átkozott masinája van a USA Today amerikai lapnak. Egy éve még 7 magyar aranyat jósolt a londoni olimpiára, most, száz nappal a rajt előtt már csak 4 elsőséget ígér. A program a jelenlegi forma alapján Pars Krisztián (kalapácsvetés), Sidi Péter (sportlövészet), Gyurta Dániel (úszás) és Berki Krisztián (torna) elsőségét prognosztizálja.
bővebben »
Gyulay: Nem teregetjük ki a Hungaroring szennyesét!
Üres kasszát, eladósodott, elhanyagolt céget örökölt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója. Másfél év alatt tett rendet az olimpiai bajnok kajakos, tavasz óta halhatatlan sportoló. A nehézségek ellenére megkedvelte ezt a világot, egyedül és gyorsan dönthet, amit hatékonynak tart. Gyulay a Helyi Témának elárulta, a Forma-1 akkora üzlet, hogy a szennyesüket nem teregetik ki, mert azzal az országnak ártanának.
bővebben »
Reszkess hokivilág, Bálizs áll a kapunkban!
Bálizs, Bálizs és újból Bálizs Bence! Egy 21 éves magyar kapus kergeti őrületbe Ljubljanában az ellenfeleket. A japánok ellen 32 lövést hárított, az ukránok ellen 36-ot. Leginkább neki köszönhetően jégkorong-válogatottunk hatalmas csatában, 3-1-re nyert az az ukránok ellen a divízió I-es jégkorong-világbajnokság hétfői második fordulójában.
bővebben »
- Tökéletes választás! Mit kell tudni az új Pókemberről?


